Csakis olyan férfi mellett állapodj meg, akivel azonos hullámhosszon vagytok! Jeraldine egészen kislány kora óta hallgatta Mamó figyelmeztetését. Gyerekként nem igazán értette, hogy Mamó mit is akar ezzel mondani, aztán később meg azt nem, hogy mégis hogyan fog kiderülni, hogy kivel milyen hullámhosszon vannak éppen. Kíváncsian pislogott Mamóra, várta a válaszokat, ám ő türelemre intette. Ha eljön az ideje, majd mindent elmond neki.
Jeraldine meglepődött, amikor egy váratlan pillanatban Mamó karon ragadta, leültette a foltos, szakadt, halvány piros kanapéra, ahol oly sokat ültek már kettesben, s a komód fiókjából előhúzott egy feltekert, színes mérőszalagot, amely Mamó kezében folyamatosan váltogatta színeit. Jeraldine nem hitt a szemének. Ez a mi hullámhossz-mérőnk, kezdett bele Mamó. És folytatta. Hogy mások számára láthatatlan, hogy évszázadok óta a de Funès lányok birtokában van, és ennek a segítségével fog kiderülni, hogy kivel vannak egy hullámhosszon. Jeraldine már kellőképpen szédült a hallottaktól, Mamó mégis felállította, hogy akkor most meg fogják mérni az ő hullámhosszát. Egyik végét a lány jobb talpához érintette, és a tarka szalag azonnal életre kelt. Táncolni kezdett Jeraldine előtt, hullámzott jobbra-balra, majd feltekeredett a testére. Jeraldine színes múmiává változott, és amikor belenézett a tükörbe, nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Mamó nyugtatta, hogy ezt rajtuk kívül senki nem láthatja, de az ő szíve valahogy továbbra is hevesen vert. Aztán nagyanyja felkiáltott, hogy Jeraldine hullámhossza 8,34, és hogy nem lesz könnyű dolga a párkeresés során, mert a mérce bizony most is igencsak magasan van, akárcsak nála, és többi elődjénél, mosolygott. A mérőszalag ezután mindig ott fog lapulni a zsebében, Jeraldine addig nem szabadulhat tőle, amíg meg nem találja azt, akivel azonos hullámhosszon vannak. Érintse majd a szalagot a jelöltek jobb talpához, és az ugyanúgy meg fogja mérni az ő hullámhosszukat, ahogy most Jeraldinét is tette. Az a férfi lesz a férje, akinél ugyancsak 8,34-et fog jelezni. Mamó szerint a másik nem képviselői három csoportba sorolhatóak: férfiak, gazfickók és pipogya fráterek, de pasik – ahogy a mai lányok mondják -, azok nincsenek. Sajátos módon nagyapja – akit sajnos Jeraldine már nem ismerhetett - mindhárom csoportnak tagja volt.
Jeraldine-nak nem volt ideje felfogni, megemészteni a hallottakat, látottakat, mert Mamó nem sokkal később meghalt, Jeraldine pedig hónapokig bezárkózott a lakásba, és ott ücsörgött magában a halvány piros kanapén. Aztán amikor kezdett kicsit kimozdulni a városba, a zsebében mindig ott lapult a mérőszalag, de ő nem akart róla tudomást venni. Próbálta magának megmagyarázni, hogy biztos ez a kis tréfa volt Mamó utolsó ajándéka számára, hiszen mindig is szeleburdi és szeszélyes nőcske volt. Mármint Mamó. Meg aztán attól tartott, hogy ha ez az egész valóban úgy van, ahogy Mamó mondta, mégis mi lesz, ha valaki olyan esetében mutat majd 8,34-et, aki nem fog neki tetszeni? Bár Mamó szerint ez kizárt, hiszen az azonos hullámhossznak pont az a lényege, hogy a felek igencsak vonzódnak egymáshoz. Bizony ám! Kacsintott Mamó.
De Jeraldine csak nem akart hinni ebben az egészben, a hullámhosszokban, a vonzalomban meg a szerelemben. Mindezek ellenére sikerült igencsak belelendülnie a randizgatásba. Eleinte azt remélte, hogy hátha mégiscsak megússza ezt a dolgot, ám a mérőszalag annyira zizegett a zsebében a randik során, hogy kénytelen volt megtenni, amire Mamó utasította. Először zavarban volt, amikor a kiszemeltje jobb talpához érintette (csak egy porszemet törölt le a cipő orráról!), majd feszülten figyelte, hogy az hogyan kacskaringózik, majd tekeredik a fiúra. Később viszont már mulattatta ez az egész. Magában nevetett a meglepődött alanyokon, akik furcsállották vagy éppen csodálták Jeraldine állítólagos figyelmességét és precizitását (a porszem letörlése miatt), heves izgatottságát, és a legtöbben igencsak zavarba jöttek az őket alaposan végigpásztázó tekintettől, pedig Jeraldine csak a hullámhossz-mérőt figyelte. Néha egészen hosszan nevetett a szalag által bebugyolált pasin.
Szó, mi szó, Jeraldine nagyon különös volt, híre gyorsan elterjedt a városban, az idősebb férfiak azonban egyáltalán nem csodálkoztak. Ilyenek a de Funès lányok! Az anyja is ilyen volt, a nagyanyja is, mind ilyen volt! Normális randira (meg életre) senki ne számítson, akinek de Funès lány a kiszemeltje! Furcsák ezek, de mindenki bolondult értük, emlékezett vissza a régi szép időkre dr. Giroud hullámvölgy-stabilizáló, akinek fia most szintén átesett eme tűzkeresztségen, bár úgy tűnik, eredménytelenül. Jeraldine találkozott még a szerény fodorépítő és hullámtörő Jerome-mal, a magát rendkívül fontosnak képzelő Vincent-tel, a selyemkerítés-készítő Antoine-nal, az izgága kagylópárlat-feldolgozó Jean-nal, a spanyol származású kelengyetáncossal, José Pedro-val (titokban remélte, hogy ő lesz a befutó, de nála csupán 5,9-et jelzett a hullámhossz-mérő, igaz ez a szám egészen kimagaslónak bizonyult a mezőnyben). Tulajdonképpen mindenkivel randizott, aki szóba jöhetett valamilyen módon a kis városkában, de senkivel sem voltak azonos hullámhosszon.
Ugyan Étienne Baptiste jóképű volt, és Jeraldine kortársa, de Étienne semmilyen módon sem jöhetett szóba. Nagy nőcsábász hírében állt, gyakran járt Párizsban, ahol ledér színésznőcskékkel akadt össze, és Jeraldine összes barátnőjével kikezdett már.
Jeraldine piros egykerekűjével nekivágott hát világ körüli tanulmányútjának. Csakhogy alig hagyta maga mögött az ismerős tájakat, egy lepkehasú sportautó száguldott el mellette, az egykerekű pedig fékezhetetlenné vált, és addig gyorsult, amíg a lepkehasú mögé nem ért. Jeraldine zsebében mocorogni kezdett a hullámhossz-mérő, megremegett a világ, rázkódott az előtte haladó jármű, rázkódott az egykerekű. Aztán a kocsi félrehúzódott, leállt - az egykerekű úgyszintén -, és Étienne Baptiste szállt ki belőle. Valószínűleg ő sem értette, hogy miért rázkódik annyira az autó. A mérőszalag magától ugrott ki Jeraldine zsebéből, pillanatok alatt a fiú köré csavarodott, és egyértelműen jelezte a bűvös 8,34-es számot. Jeraldine mielőtt tiltakozhatott volna, kellemes bizsergést kezdett érezni a testében, és az egész világ a mérőszalag szivárványos színeibe bújt. Úgy tűnt, hogy Jeraldine de Funès és Étienne Baptiste igencsak azonos hullámhosszon vannak.
A kis városkában először senki nem akart hinni a fülének meg a szemének, aztán később azt mondogatták, hogy ezek megérdemelték egymást. Étienne elvitte Jeraldine-t Párizsba, és még sokfelé. Egy kék és egy piros egykerekűvel, kézen fogva gurultak világ körüli utakon.
