Kanyargok, gördülök,

fel-le,

csapódom neki a sziklának.

Sosem leszek tisztán

sima, nyugodt.

Egyszer

a belsőm látszik,

egyszer

a külsőm hányom rád

egyszer

meg éppen csak fodrozódom,

apró völgyekkel és dombokkal

ostromlom a látóhatárt.

Olyan vagyok,

amit nem szeretsz.

Nincs rajtam egy hely sem,

ahol pihenhetsz.

Ahol kényelmesen

hozzám bújhatsz

és megszokva engem

süppedsz el.

Sosem lesz ilyen,

neked nem ez kell.

Mert éreznéd

mindig

a karomat a bőrödön

és a langyos vízben

akárhogy köhögöm,

krákogom majd feléd,

nem ér el hozzád,

mert

belém kényelmesedtél.

Leszek inkább hullám

néha

neked csapódom,

néha

simogatlak ,

néha

köréd fonódom,

néha meg apály van

és nem találsz engem

csak, hogy ne mondhasd:

megszelídítettem.